Chapter 2.

Juliet

Hirtelen ki kell pattannom az ágyból. Josh értetlenül néz rám, de nekem muszáj újra a tóhoz mennem. Gyorsan felkapom a pólóm, és kiszaladok a házból. A víz ott terül el tőlem pár száz méterre, azt az utat futva teszem meg. Mi van velem? A lábaim maguktól járnak, nem tudom leállítani őket. Amikor odaértek újra elfog az a nyugtalan érzés, ami még a kocsiban jött rám. Körülnézek, de a sötétben alig láttok valamit. Nem tudtom mire vélni az előbbi kirohanásomat. Nincs semmi kedvem visszamenni, és a házban egy valószínűleg dühös emberrel szembenézni. Így leülök az egyik padra, és csak gondolkozok. Várok valamire, bár azt nem tudom, hogy mire.

Nézem a gyönyörű vizet, amely olyan nyugodtnak tűnik. Egyetlen hullám sincs rajta, mozdulatlanul terül el előttem. Csak egy-egy hal ugrál ki a levegőre, hogy aztán újra visszatérjen szokott helyére. Apró pontok az óriási vízben. Szabadon mozoghatnak életük végéig. Erre felé még horgászok sem fordulnak elő.

Hirtelen megmozdul valami a víz felszínén. Gondolom csak egy hal volt megint. De nem. A hold megvilágításában, ez kifejezetten egy úszó tárgynak tűnik. Egyre közelebb lebeg, míg a part közelében fennakad egy sziklán. A fura késztetés megint elfog, egyre csak húz a tárgy felé. Ahogy közelebb érek, a körvonalait is tisztán látom. Olyan, mint egy láda. Határozottan egy ládára hasonlít. Kikapom a vízből, aminek köszönhetően jókora hideg vizet kapok a nyakamba. Végignézek a dobozon. Lakattal van védve, a külseje fa borítású. Kíváncsiságom még mindig nem enged. Meg kell tudnom mi van benne. De nem most, és nem itt. Josh bent vár a házban, hacsak meg nem unja és le nem fekszik aludni. El kell rejtenem a ládát, valami biztonságos helyre, ahol senki nem talál rá. Semmi használható ötlet nem jut az eszembe. Máskor bezzeg egyik gondolat a másik után cikázik.

Ahogy végignézek a tó előtt elterülő kikövezett járdán, megpillantok egy meglazult macskakövet. Megnézem mi van alatta - és mintha valaki direkt ásott volna oda egy nagy mélyedést-, egy gödröt találok. A láda pont belefér. Gyorsan beledobom, visszateszem a macskakövet a helyére. Körülnézek, hogy meglátott e valaki, de nem látok semmit. Ilyen későn úgy sem jár erre senki. Kifújom magam, és elhatározom hogy visszamegyek a házba.. 

Csend van. Nem tudom eldönteni, hogy örülök e neki. Belopakodok a terasz ajtón, és elindulok a konyha irányába. Sokáig ültem kint, megszomjaztam. Kinyitom a hűtőt, kiveszem a tejet és leülök a kanapéra. Josh nyilván már alszik. Holnap megbeszélem vele a dolgot. De elmondjam neki a ládát? Végül is egy pár vagyunk. Illene mindent megbeszélnünk egymással. De meg vagyok győződve róla, hogy Josh sem oszt meg velem mindent. Mikor kiiszom a bögréből az utolsó cseppet is, felállok és óvatosan elindulok a hálószoba irányába. Josh az ágyon fekszik és a laptopján böngész valamit. Mikor meglát, mélyen a szemembe néz. Nem látok csalódottságot, csak dühöt és megvetést. Ennyire fontos ez neki? Aki szeret, az nézhet rád ilyen arc kifejezéssel?

- Elmondanád, hogy mi volt ez?

- Esküszöm Josh, nem tudom. Csak úgy éreztem, hogy ki kell mennem.

- Velem volt a baj?

- Dehogyis! Soha életemben nem éreztem ilyen jól magam. Nem tudom mi történt velem. Nem folytathatnánk ott ahol abba hagytuk? – utolsó mondatomat még én sem gondolom komolyan. Bizarrnak tűnik. Éreznem kéne a szikrát, ami ennyire szoros kapcsoltba hoz Joshsal. Miért nem találom magamban sehol? Hiszen szeretem.

- Attól tartok ezek után nem. Nézd Julie, úgy érzem, erre még nem állsz készen. Hiszen megmondhattad volna! Nem kellett volna kirohannod.

- De Josh, én..

- Felejtsük el, oké? Nem történt semmi. Feküdj ide és aludjunk.

Teljesen lesújtva lépkedek az ágy felé. Befekszem Josh mellé, ő egy puszit nyom a homlokomra. Lekapcsolja a villanyt, elrakja a laptopot és átkarol. Bűntudatot érezek. Pedig emiatt igazán nem kéne.

Másnap nehéz szívvel ébredek. Álmomban a ládát láttam, amelyet épp felnyitni készültem, amikor egy titokzatos alak utamat állta. Az álom nyugtalanít, egészen addig, amíg meg nem pillantom Josht magam mellett. Eszembe jut a múlt éjszaka, hogy mi történt meg és mi nem. Azt hogy tegnap ilyen könnyen megbocsátott, a pár pohár bornak tulajdonítottam, amit az étteremben ittunk. Hirtelen ötlettől vezérelve kicammogok a konyhába, hogy csináljak reggelit. Hátha megenyhül egy kicsit a fiúm szíve. Miközben készítem a finomságokat, újra és újra lejátszom magamban a lehetséges variációkat, ahogy Josh reagálhat. Szakítástól kezdve a "kidoblak a házamból" szituációkat mind végig veszem magamban. Megérdemlem. Le állíthattam volna magam tegnap. Úgy viszont nem találom volna meg a ládát. Ami most ott lapul titkos rejtekhelyemen, a macskakő alatt. Az a tervem, hogy miután hazaérek, elrendezem a teendőket otthon, kocsiba pattanok és visszajövök érte. Josh nem tudhatja meg hogy egy láda miatt pattantam ki az ágyból. Még a mostaninál is jobban kiakadna.

- Mi ez a jó illat? – hallom hirtelen a hangot a nappali irányából.

- Készítem a reggelit.

- Igazán? Mi ez a nagy kedvesség?

- Tudod, a tegnap este..

- Azt már rég elfelejtettem. Hiszen elmondtam tegnap.

- De bűntudatom van. Nagyon szeretlek, és szerettem volna a tegnap estét.Akartam! Nem tudom mi történhetett velem, és jóvá akarom tenni.

- Valóban nem értem mi történt veled Jule, és valahol még mindig magamat hibáztatom. Tényleg rosszul esett.  De elszeretném felejteni. Ígérem, várok rád, amíg fel nem készülsz. Ezt a kis affért pedig, hagyjuk annyiban.

Erre nem tudok mit mondani. Megértem, amit mondott, de nem tudom eldönteni, hogy kedves vagy goromba e. Természetesen goromba. Nem is kérdés. Mostanában sok eldöntetlen kérdést teszek fel magamnak. Össze kell szednem magam. Úgy döntök, hogy nem foglalkozok vele, hiszen Josh tényleg türelmes velem. Inkább csak odalépek hozzá és adok neki egy puszit.

- Jó válasz-nevet fel kissé önelégülten- most pedig, ha már ennyit fáradtál, pusztítsuk el ezt itt-mutat a halom kajára, ami egy hétig is elég lehetne. Csináltam tükörtojást, szalonnát, palacsintát, kikészítettem felvágottat, kenyeret, különböző péksüteményeket. Josh végignéz a kínálaton, elmosolyodik, és a palacsintával kezdi. Én elveszek egy csokis croassaintot.

Mikor befejezzük, leszedjük az asztalt és elmegyünk a tóhoz még egyet sétálni, mielőtt hazamennénk. Szememmel a meglazult macskakövet keresem. Rövid idő alatt meg is találom, és próbálom megjegyezni a helyét, hogy ha délután visszajövök, ne kelljen keresgélni. A víz most nem volt olyan csöndes, mint éjszaka. A strandról gyerekek viháncolása hallatszik, a park megtelik sétáló párokkal. A büfék üzemelni kezdenek, jó illat terjeng a levegőben, csábítva az éhes nyaralókat. Ez a környék "nyaraló övezetnek" számít, télen szinte teljesen kiürül. Csak néha napján jönnek ki páran a jégre korcsolyázni. Pedig szerintem a befagyott tó, a deres fák, a havas táj, sokkal szebb, mint nyáron. Felkevert homok, amitől a tó zöldes színű lesz, és a nyálka szabadon úszik a víz tetején. Ez jellemzi a mostani időszakot. Sohasem szerettem.

Nem maradunk sokáig, mindketten sietünk haza. Persze én délután megint visszajövök, de Josh erről nem tudhat. Sokáig azon gondolkodok, hogy a lányoknak elmondjam e. Végül úgy vélem, hogy addig nem szólok senkinek, amíg meg nem tudom, mi van a ládában. Lehet, hogy amit találok nem is lesz fontos vagy érdekes. Még az is meg eshet, hogy nem találok semmit. Alig várom, hogy újra itt lehessek, és jobban megnézhessem. Addig még ki kell találnom hogyan nyissam fel a lakatot. De talán annak felnyitása lesz a legkönnyebb feladat. Kicsit félek is attól, ami a ládában van. Akármit találhatok, még olyat is, amire egyáltalán nem számítok. A fura érzés tegnapról még mindig ott motoszkál bennem. Nem tudom eldönteni, hogy ez a bűntudatom maradványát jelenti, vagy esetleg tárgy miatt van. Hiába, a kíváncsiság még mindig munkál bennem. Nem adom fel, amíg a titokra fény nem derül.

A rövid séta után összepakolom a házban lévő dolgaimat. A kocsi felé indulunk. Még utoljára ránézek a partra. Hirtelen megakad valamin a szemem. Hasonlóan fényes, mint a lakat. Muszáj odamennem és megnéznem.

- Figyelj Josh! Azt hiszem elhagytam a parton a kulcsom. Visszaszaladok és megnézem.

- Megyek veled, segítek megkeresni.

- Igazán nem kell, már látom is azt hiszem.

- Akkor jó, itt várlak.

Kapkodom a lábam, gyors akarok lenni. Hirtelen leguggolok, és elkezdem keresni ott, ahol előbb a fénylő dolgot láttam. Nem telik sok időbe megtalálnom. Egy réz kulcs, ugyan-olyan, mint a lakat. Lehetséges lenne? Hogy történhetne velem - pont velem, ennyi véletlen? Minden esetre a kulcsot elrakom. És már indulok is vissza a kocsihoz.

- Indulhatunk. - pattanok be a Fordba.

- Miért vagy ennyire felpörögve? - érdeklődik a barátom.

- Semmi különös, csak örülök, hogy megtaláltam a kulcsaim. A szüleim kinyírtak volna, ha elhagyom.

 - Nem hiszem, a szüleid jó fejek.

- Lehet.

Az út többi részét csöndben tesszük meg. Nézem az elsuhanó tájat, amit tegnap a sötét miatt nem tudtam megcsodálni. Mégis örülök, amikor bekanyarodunk az utcába, mert ez azt jelenti, hogy csak pár óra választ el engem és a nagy titkot.

- Nagyon jól éreztem magam. Szeretlek!

Gyors puszit nyomok Josh szájára, és már sprintelek is befelé. Szinte nem is hallom, ahogy elköszön. Felszaladok a szobámba, kipakolom a szennyest, lefürdök. Felveszek egy kényelmesebb ruhát, és máris készen állok a kincskeresésre. Anyáék még nem értek haza, így hagyok egy cetlit a hűtőn.

"Sziasztok!

 Josh már hazahozott, de megígértem a csajoknak, hogy ma gyűlést tartunk.

 Sallie-nél leszünk.

 Estére itthon leszek.

 Puszi

 Julie"

Örülök a nyári szünetnek, ilyenkor a szüleim nem szabják meg hogy hova megyek. Igaz, a mostani levelem hazugság, de Sallie bármikor mellém áll. Főleg ilyen helyzetben. Általában mindent elmondok a szüleimnek, de ezt a dolgot senki sem tudja. Nem hiszem, hogy tetszene nekik, hogy egy ócska doboz miatt, a pasim ágyából is kiugrottam. Bár még az is meg eshet, hogy megkönnyebbülnek, hogy az éjszaka nem történt semmi. Mindenre felkészítenek, amire egy szülő ezzel kapcsolatban feltud. Bárhogy is fogadnák a hírt, nem akarom megtudni. Inkább elindulok most, mint hogy magyarázkodnom kelljen szemtől-szemben. Mindenki tudja rólam, hogy nem tudok hazudni. Valahogy mindig lebukok. Rágom a körmöm, piszkálom a szám, van olyan, hogy tikkel a szemem. Apró jelek, amikből a szülők egyből rájönnek az áligazságra.

Felkapom a kocsikulcsom, és már el is indulok. Nem vezetek gyorsan, ráadásul van elég időm is, így nem sietem el a dolgot. Bekapcsolom a rádiót és lehúzom az ablakot. Kellemes idő van, az arcomba süvít a lágy szellő. A kedvenc számom következik. Teljesen elengedem magam. Csak figyelem az utat, közben dúdolok. Jó érzés végre egyedül lenni. Szinte már mámorító. A kormányon dobolok a zene ütemére. Teljesen kiürül az agyam. Nem tudok semmi rosszra gondolni. A bűntudatom már rég alább hagyott, miután láttam Josh nemtörődömségét. A fura érzés is csillapodik már bennem, így a célhoz közel. Annyira jól érzem magam, hogy elfelejtek lekanyarodni az autópályáról. A következő kijáratnál lemegyek, és visszafordulok. Pár perc múlva meg is érkezek a megfelelő helyre. Nem nagyon ismerem a járást itt. Bár egyszer elhatároztam hogy körülnézek a városban, de az az alkalom nem most fog eljönni. Bekanyarodok az utcába ahol Joshék nyaralója áll. A tervem már rég megfogalmazódott a fejemben. Beállok hozzájuk, és onnan megyek le a tópartra. De náluk már áll egy autó. Talán a szülei azok? Keresnem kell egy másik parkoló helyet. Talán leparkolok a strand mellett. A láda (emlékeim szerint) nem túl nehéz, a strand sincs messze. Idáig el tudom hozni.

A strand ebben az időben dugig van. Tele volt fürdőző családokkal, párokkal, gyerekekkel. A füvön egy apró hely sem maradt. A büfékben - ülőhely híján az emberek állva esznek, vagy a törülközőjükön ülve fogyasztják el amit rendeltek. Mindenfélét lehet itt kapni. Lángost, hekket, sültkrumplit. A férfiak söröznek, a gyerekek pedig jégkását iszogatnak. A kisebbek szívesen ismerkednek velük egykorú idegenekkel. Sosem szerettem ezeket a zajos strandokat.

A csönd az egész családnak fontos. Az utcában is a miénk a legcsendesebb ház. Talán még a kerületben is. Soha nem szervezünk bulit. Én sem voltam egy partyarc, a szüleim meg maximum céges rendezvényekre mentek el. Mindketten ugyanott dolgoznak. Ott ismerkedtek meg. A meséikből arra lehet következtetni, hogy amolyan "szerelem volt első látásra". Persze. A srácok sohasem sietnek azzal, hogy viszonozzák az érzéseinket. Mindig kicsit kiszínezettnek találtam anyáék történetét. Josh sem nézett rám nagyon sokáig, pedig én már régen bele voltam zúgva. De eljutottunk idáig is, és lám, egy estét töltöttem itt vele. Igaz, jól elrontottam.

Amikor sikeresen leparkolok az egyetlen helyre (ami persze jó szűk), az izgalmam a tetőfokára hág. Alig várom, hogy végre ott lehessek a titkom közelében. Szinte futva teszem meg a kicsi távot. Eldobom a macskakövet és kikapom a ládát. Az arra járó emberek megnéznek maguknak, de nem izgat. Itt van a kezemben. Egyszerűen gyönyörű. Mindenféle motívum van belevésve és a zárat egy réz lakat díszíti. Olyan, mintha száz éves lenne, mégis egy mai lakásban is el tudnám képzelni. Miután jobban szemügyre veszem, elindulok az autó felé. Majd otthon hozzápróbálom a kulcsot. Mivel gyorsan végeztem, a szüleim sem lesznek még otthon. Vezetés közben majd azt is kitalálom hogy hova rejtsem. De akkor hirtelen eszembe jut. A gardrób szobámban van egy komód, amiben a gyermekkori játékaim kis részét tartjuk. Ez az a hely, ami (a takarításon kívül) öt éve érintetlen. Nem is értem miért van ott, hiszen rég fel akartam vinni a padlásra. De most végre hasznát is vehetem.

A hazafelé úton már nem tudok annyira ellazulni. Alig várom hogy végre otthon, a szobámban legyek, és a titkos doboz tartalmát a kezemben tudhassam. Reménykedem abban, hogy a kulcs nyitja a lakatot. Az esélye elég nagy, mivel a réz, amiből mindkettő volt, a megszólalásig hasonlít. Azt még nem tudom, hogy ha nem megfelelő a kulcs, mit csinálok. Az biztos hogy nem fogok örülni neki. De vajon érdemes e ennyit áldozni az időmből? Lehet hogy nem találok semmi fontos, vagy nagy horderejű dolgot. Mondjuk a láda elég nehéz. Ráadásul ki zárna le, és dobna a folyóba valami olyan dolgot, ami nem fontos. Lehet, hogy az illető el akarja felejteni. Lehet, hogy én is el akarom majd felejteni. Vissza dobom a tóba? De ha a tóba dobom, attól nem felejtem el. Nem akart összeállni a kép, és az is nyugtalanított hogy miért áldozok bele ebbe a dologba ennyit. Nem tudok leállni, pedig még én is tudom hogy hülyeség amit csinálok. Az egyszer biztos hogy valamilyen titkot tartok a csomagtartómban. Mégis, a dobozka még nincs rossz állapotban, nem algás és még csak nem is látszik rajta hogy vízben volt. Hiába tűnik réginek, valaki a napokban akart megszabadulni tőle. Félek, egy olyan dologról van szó, amit egyedül nem tudok kezelni. Így, ha nem vagyok hozzá elég erős, a felejteni vágyó ember, könnyen a híradóban láthatja viszont, amit nem szeretne. El tudom képzelni.

"Szegény férfi, esetleg nő, épp a vacsoráját eszi. A rádióban hall egy kamasz lányról akinek kezeibe, egy hatalmas horderejű dolog kerül. A lány azonban ezt nem tudja egyedül kezelni, így szülei, hangulatváltozásai miatt, pszihológushoz járatják. Lassan, hosszú idő alatt megnyílik. Ám ezzel egy olyan hírt ad a világnak, amelyről eddig tudomásunk sem volt. Ennél a résznél a személy kíváncsi lesz. Bekapcsolja a tévét ahol épp azt ecsetelik hogy a titkot hol és mikor találták meg. És meglátja azt, amit nem rég még biztos helyen tudott. A lakóhelyétől messze, egy mély tó fenekén. Ennél a résznél ezer lehetőség is adódik. Egyik rosszabb mint a másik."

Sokszor mondják, hogy nagy a képzelőerőm. Lehet, hogy kicsit túl nagy. Nevetnem kellene saját magamon, amiért ilyeneket találok ki. De most nem tudok nevetni.

Ahogy a kisfilm lepörög a fejemben, rájövök, bármi is ez, egyedül kell megoldanom. Sikerülhet. Sikerülni fog. Nem lehet akkora dolog. Egyébként sem mennék soha pszihológushoz. A szüleim soha nem kényszerítenek rám olyat, amit nem akarok. Mindig nagyon elnézőek velem. Kettejük közül anya a szigorúbb. Apa egyszerűen csak apás. Persze sok dologban csak anyára hagyakozhatok. Amikor megtudják, hogy fiúm van, apa nem soha nem hisz a fülének. Azonnal meg akarja ismerni a kiszemeltemet, hogy vigyáz e rám, hogy normális e, és amit még egy apa tudni akar. Amikor találkoznak, egész kérdés özönnel lepi el az áldozatot. Anya szimplán csak örül a boldogságomnak. Persze miután a fiú az összes "teszten" megfelelően teljesít, apa egy elismerő bólintás kíséretében végre lenyugszik. Egy szem gyermeke is lány, így a fiúk kiskoromtól kezdve tabu témának számítanak. Persze ö is tudja, hogy nem lehetek egész életemben egyedülálló. Mindig a kislánya maradok. Most mégis kicsit árulónak érzem magam, amiért titkolóznom kell. Mindig a legapróbb részletekig elmesélem a napomat. Szinte még azt is elmondom nekik, hogy mit eszem egy nap. Teljes mértékben megbízok bennük. Természetes, hiszen a szüleim. De néha, jobban szeretnék csak elzárkózni. Ilyenkor, ha hazaérek és felvonulok a szobámba, már tudják, hogy valami nincs rendben. Ma elmondom majd milyen volt a barátnőimmel, és előtte a vacsora Joshsal. Persze a barátnős sztori nem feltétlen lesz igaz. Na meg a kínos részeket kihagyom. Így csak félig lesz hazugság. Füllentés. Nem kell tudniuk egy ládáról, ami valószínűleg több száz éves, és lehet, hogy nincs is benne semmi. Bár a súlya alapján nem ezt feltételezem. Nehéz, az biztos. Habár maga a doboz sem lehet könnyű. Ha belegondolok, hogy még a kulcs is igen súlyos, akkor lehet, hogy maga a doboz nem kell az illetőnek. 

Az utcába beérve már majdnem kiugrok a mozgó járműből. Leparkolok a ház előtt. Felnyitom a csomagtartót, kiveszem a ládát, és bemegyek a házba. Nem látom kint parkolni a szüleim autóját, de reflexből körülnézek a házban. Tiszta a terep, ahogy az várható volt. Máskor nem szeretek egyedül lenni a nagy házban, mindig elmegyek valakivel valahova. Most viszont kifejezetten örülök hogy egyedül vagyok, és van még pár órám nyugalomban. Lekapom a hűtőről az üzenetet. Örülök, hogy legalább nem kell Sallievel egyeztetnem a mai napról. Hiszen nem is mentek át hozzájuk, így nyilvánvalóan meg kellett volna beszélni egy fedősztorit. Kiviszem a szemetest, hogy ne legyen olyan mintha végig bezárkóztam volna. Mikor végre a szobámban vagyok, és leülök az ágyamra, akkor jövök rá, hogy mennyire fáradt vagyok. Fél éjszaka nem aludtam semmit. És nagyon vágyok egy jó meleg fürdőre is. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom a kíváncsiságomat felülkerekedni. Egész nap ez hajt, most muszáj megerőltetnem magam és felülkerekednem.  Bár nem fekszem le aludni, de a fürdőt megejtem. Addig is a gardróbban lévő fiókot használatba veszem, hogy ha anyáék hazaérnek, nehogy észrevegyék azt, amit nem kéne.