Chapter 1.

Csak szükségét éreztem, hogy megtaláljam. Vonzott felé valami. Talán csak a kíváncsiság hajtott? Megeshet. Bár én máig szentül hiszem, hogy valamilyen furcsa erő húzott, ami a lapok közül áradt. Végül is a kíváncsiság át vitt volna ennyi akadályon? Engedte volna, hogy ennyi csapás után is tovább haladjak? Minden érdektelennek tűnt, csak a cél lebegett a szemem előtt. De ha ma végig gondolom, akkor sem változtatnék semmin. Hiszen ez a varázserő, ez az átok hajtott egészen hozzá, aki most az örökkévalóságot jelenti.

Meg akartam semmisíteni. Nem volt más választásom. Véletlenszerűen választottam ki a helyszínt. Ez volt az én szerencsém. Pont arra a helyre vittem el. Nagyon fontos volt, hogy elrejtsem. Nem semmisítettem meg végleg. Majd az idő elintézi. De nem intézte el. Nem érdekelt semmi. Elutaztam, elrejtettem és ezzel letudtam. Legalábbis azt hittem. De mégis, a bénaságom vezetett el hozzá. Hozzá, aki most az egész világot és az örökkévalóságot jelenti.

Juliet

-  Na, szerintetek melyikben tetszenék jobban Joshnak? - kérdezem a lányoktól, egy türkizkék és egy barackszín koktélruhát felmutatva. Josh álmaim pasija, nem kívánhatnék nála jobbat. A gimiben, ahova járok, sok lány döglik utána. Én nem vagyok egy feltűnő jelenség, a napjaim sem olyan izgalmasak, mint a pom-pom lányoké. Tudom, úgy hangzik, mint egy mese, amiben a menő fiú összejön a visszahúzódó, önutáló lánnyal. Tulajdonképpen, nem tudom beállítani másnak, csak csodának. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont Joshua Going-nak fogok tetszeni. Sokan irigykednek is. Josh annyira jó pasi, hogy néhány srác is megfordul, ha látja elmenni az utcán. Senki sem érti (még én sem), hogy foghatott ki pont engem.

A suliban nincs is sok barátom, bár a városban sincs sokkal több. Borels, ahol élek, Marseilleben fekszik. Mégis, hiába lakom Franciaországban,(ami számomra a világon a legszebb ország), még soha nem jutottam el a fővárosba, Párizsba. Egyik legnagyobb álmom, hogy egyszer a párommal eljussak a szerelmesek városába. A szüleim mindig úgy gondolták, hogy ha van pénz arra, hogy külföldre utazzunk, minek nézelődjünk határon belül. „Arra még nagyon sok időd lesz!” Mindig ezt mondogatják. Néha nem értem őket. De nem panaszkodok, hiszem Marseille csodás, a tengerpart közel van, így nyaranta szinte minden nap elmegyünk a strandra. Két legjobb barátnőm, Lenna és Sallie mindig mellettem vannak. Sallie-t már kis korom óta ismerem, Lenna-val pedig az általánosban lettünk legjobb barátok. Sajnos Sallie nem jár velünk egy iskolába, de így is találkozunk minden héten. Általában beülünk valahova, kávézunk, ebédelünk vagy vásárolunk. A barátnőim szülei elváltak. Lenna talán ezért is lett ennyire visszahúzódó. 15 éves volt, mikor a válás szóba került. Vitás időszak volt ez náluk, megviselte a dolog. Sallie pedig apa nélkül nőtt fel. A szülei szétmentek, mielőtt ő megszületett volna. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy az én családom nem csonka. Mégsem érzem teljesnek magunkat. Hiányzik egy testvér, akivel esténként mindent megbeszélhetek, vigyázhatok rá. A szüleim mindig el akarnak kényeztetni, nekem még sincs sok vágyam. És bár akármit megvehetnék, a zsebpénzem egyre csak nő, hiszen csak ajándékokra és nagyon ritkán ruhákra költök. Ékszereket nem hordok. Egy nyakláncom van, amit egyszer az utcán találtam. Gyönyörű, olyan mintha ősi indiánok készítették volna. Fekete fonalon egy ezüst karika himbálózik, amelyre különböző motívumokat véstek. Mindig rajtam van. Úgy gondoltam, hogy szerencsét hoz.

- Jule! Figyelsz te ránk egyáltalán?

- Bocsánat, kicsit elkalandoztam.

- Jó, a lényeg hogy szerintünk a barackszín ruha jobban áll. Illik a bőrödhöz.

- Nekem is jobban tetszik, és gondolom Lenna a nagy smsezés közben is el tudta dönteni. Mégis kinek írsz ilyen sokat?

- Hát tudod, van ez a srác... De még nem akarok róla beszélni, majd ha lesz valami.

- Egyébként Jule, hol szerezted ezt a király lámpát?

Épp a szobámban ülünk, ami tengerészstílusban van berendezve. Sallie épp az új lámpámat figyeli, amit Joshtól kaptam az évfordulónkra. Bizony, egy hónapja voltunk egy évesek. A lámpa világítótornyot formáz. Alja kék-fehér csíkos, a tetején lévő kis kabinban pedig ott világít az izzó.

- Josh vette valahol.

- Jaj, úgy irigyellek! Ezzel a Josh fickóval megfogtad az Isten lábát. Figyelmes, okos, türelmes. Most is vacsorázni visz! Egy elegáns étterem, ahova én sose jutok el. És ráadásul egy év alatt sem szeretett ki belőled! Csak úgy sugárzotok mind ketten! Én meg már megint csak buktam. Most szakítottunk Adammel. Mielőtt megkérdezitek, közös megegyezés volt. Nem működött közöttünk a dolog.

Sallie és Lenna egymás tökéletes ellentétei. Lenna rám hasonlít. Ugyanolyan félénk, mint én, míg Sallie erős egyéniség. Azt hiszem ő tart össze minket. Én és Lenna nélküle már rég elvesztünk volna a fergetegben.

- Értem Sallie, és nagyon sajnálom, de készülődnöm kéne. Holnap meghallgatom a szakításotok történetét, addig is meséld el Lennanak.

- Értem, lepattintasz. Oké, egyedül is kitalálunk. És ne feledd, a hajad hagyd így hullámosan. Nagyon jól áll.

A hajam. Mindig is a gyenge pontom volt.  Barna zuhatagom (ami sem nem világos, se nem sötét), szárítás után hullámos tincsekben omlik a vállamra. Borzalom. De mivel nincs időm, megfogadom Sallie tanácsát.

Mire kész leszek, Josh már itt is van. Kilépek az ajtón, és ott áll, öltönyben, szokásos sármos mivoltában. Ö a szőke hercegem, akit még sosem láttam öltönyben. Lazán támaszkodik a kocsijának. Menőség minden mennyiségben. Odalépkedek, szokom a magassarkút. Már épp oda érnék, amikor kibicsaklik a lábam. Majdnem elesek, amikor egyszer csak Josh karjai között találom magam. Érzem, hogy elönti az arcomat a vér.

- Imádom, mikor rákvörös leszel.

Elnevetem magam, és nyitom a kocsiajtót.

- Nem is köszöntél. - mondja felháborodva Josh, megfogja a karjaimat és egy csókot nyom a számra. - Máris jobb.

- Ne haragudj, ma nem vagyok magamnál. Furcsa érzésem van, és bevallom, izgulok is.

Valóban izgulok, hiszen már több mint egy év járás után, ma estére nagy terveink vannak. Josh szüleinek a közeli tónál van nyaralójuk, így oda megyünk vacsora után. A ma éjszakát ott töltjük, és 18 éves korom lévén, tudom, hogy készen állok a dologra. Vagy mégsem? Még magam sem tudom. Nem vagyok tisztában az érzéseimmel, ezzel a témával kapcsolatban. De mi gond lehetne? Hiszen szerelmes vagyok.

- Nem kell izgulnod. Jó kezekben vagy! –mondja Josh egy kacsintás közben. Kicsit visszataszítónak érezem a lazaságát. Tapasztaltabb, mint én. Ennyi barátnő után nem is csoda. Mégis, nekem ez fontos, meghatározó dolog, ő meg mintha félvállról venné.

- De! Szeretném! Tényleg. - miközben ezt kimondom, az a fajta érzés töltött el, mint amikor hazudok. Csak izgulok. Minden lány izgul az elsőnél.

- Akkor induljunk – válaszol túl magabiztosan.

Az étteremhez érve elakad a lélegzetem. Nem tudom mire számítottam, hiszen hallottam, hogy ez a legcsodálatosabb hely a városban, de azt hittem ez csak szóbeszéd. Az ajtóhoz indulunk, ahol be kell jelentkezni, egy frakkot viselő férfinál, majd az asztalunkhoz kísérnek minket.

- Elmondhatatlan hogy mit érzek most. Mindjárt elsírom magam. - mondom meghatódva.

- Annyira rossz? - viccelődik Josh.

- Gyönyörű ez a hely!

- Mit gondolsz, rendeljünk?

- Persze.

Egy intésre ott termem öt pincér, és amíg ők kitalálják, hogy ki szolgáljon ki minket, addig mi kiválasztjuk, hogy mit eszünk. Olyan különlegességek vannak, hogy azt sem tudom mit rendeljek. De ahogy elnézem a párom se.

- Nagyon jól éreztem magam. Ez az étterem csodálatos.

- Gyere, mutatok valamit.

A holdfényben sétálunk el a tóig, amiben az égbolt tökéletes mását láthatjuk. Üldögélünk itt egy kicsit, aztán visszasétálunk a házba. Leülünk a kanapéra, és csak nézzük egymást. Gyönyörködök a tökéletesen kidolgozott izmain, a türkizkék szemén. Nagyon szerelmes vagyok, érzem. Ennél több nem is kell, gondolom magamban, és közelebb húzódok. Nem akartok kezdeményezni, így várok. Josh lassan felém indul, teljesen addig, amíg már csak egy centi választotja el az én számat az övétől. Óvatosan megcsókol, mintha csak egy porcelánbaba lennék. Visszacsókolok. Amikor már egyikünk sem tud hevesebb lenni, felkap és a karjaiban visz oda a hatalmas franciaágyhoz. Pár másodpercig kétségek gyötörnek. Mi van ha csak egy újabb strigula vagyok? Hiszen ő a legmenőbb srác Franciaországban. De amikor ránézek mindent elfelejtek, és csak a pillanatnak élek.